Szolgalánynak

Este van. A vonat lassan gördül be az állomásra. Nehezen bírok magammal, csak arra tudok gondolni, hogy végre valóra válik az álmom, beteljesedik a sorsom. Ha megfelelek. Ha Uram megfelelőnek talál, ha úgy gondolja majd, érdemes velem foglalkozni. Elpirulok, ahogy arra gondolok, mi mindent ígértem meg.

A vonat megáll.

Egyszerre vagyok ijedt és izgatott. Érzem, hogy csupasz puncimból szinte ömlik a nedv. Elmosolyodom. Ennek biztosan örülni fog. Veszek egy nagy levegőt, leemelem a hátizsákom és elindulok az ajtó felé. Leszállok. Hűvös az esti levegő és rajtam csak egy könnyű blúz van, meg térdig érő szoknya.

Elindulok a peron külső vége felé, mert azt parancsolta, hogy utolsóként érjek a vonat elejéhez. Lehajtott fejjel megyek, az emberek elrobognak mellettem. Vége a betonnak.

Jó, most elszámolok 100-ig, lassan nyugodtan.

Nem fordulhatok meg, a síneket bámulom a lábam alatt. Tudom, hogy néz. Ott áll a peron másik végén és néz. Mustrál. 97...98...99...100.

Megfordulok. Lehajtott fejjel elindulok az peron másik vége felé. Még mindig néz, sehol senki, csak ő és én. Én nem láthatom, de ő figyel. Mustrál.

Aztán dönt, ha a peron végén állva megszólít, akkor ma este szolgálhatom. Amíg ő akarja.

Ha nem...akkor nem tudom mit csinálok. Ez volt az utolsó vonat, pénzem nincs, csak a retúr jegy. Vagyis az utcán kell töltenem az éjszakát, ebben a ruhában. Nem, ennyire nem lehet szívtelen. Inkább megdolgoztat a szállásért.

Reménykedem.

Itt a peron vége. Innen már az állomás épülete következik. Azt ígérte, hogy itt fog várni. Semmi.

Elment! Hasít belém a jeges rémület.

De még remélek, nem merek felnézni, hátha figyel, hátha nem ment el, csak élvezi a bizonytalanságom.

- Jól van. Kapsz egy esélyt. - hallom a hátam mögül.

Aztán lassan végig húzza a kezét a seggemen. Majd rácsap.

Földöntúli öröm fog el. Ez volt a jel. Most én következem. Most felnézhetek rá és egy kézcsókkal jelezhetem, hogy engedelmes szukája leszek ma éjjel. Most még elfuthatok.

Felemelem a fejem. Aztán gyorsan lehajtom ismét és lehajolva sietősen megcsókolom a kezét.

Elvörösödök. Fogalmam sincs ki látta, látta-e egyáltalán valaki, de nem is érdekel. Azt ígérte, hogy ezen a hétvégén ennyi lesz a nyilvános megaláztatásom. Bízom benne.

- Jól van. - Mondja. - Tetszik az elszántságod.
- Gyere utánam!

Kimegyünk a parkolóba, nekem kell kinyitnom az ajtót, hogy beszállhasson. Aztán int, hogy üljek az anyós ülésre. Táskám a lábam előtt. Bekötöm az övet. Széles terpeszbe rakom a lábaim ahogy megbeszéltük.

- Húzd fel a szoknyát és csússz egy kicsit előre! Jobban rakd szét, a dagadt combjaidtól nem látok semmit! Úgy, jól van!

Elvörösödöm, de engedelmeskem, hiszen ezért jöttem.

Egy pillantást vet az ágyékomra, elégedetten nyugtázza, hogy parancsának megfelelően csupaszra borotvált.

- Kóstold meg, ha büdös picsával jöttél ide, azt nagyon megbánod!

Lassan nyúlok bele a nedvembe, két ujjal veszek mintát, aztán beveszem a számba az ujjaim és lenyalom őket. Tisztára.

Elégedettek látszik, az én fejem vörös a szégyentől.

Elindulunk, útközben néha rámszól, hogy kóstoljam meg magam, de ennyi.

Megérkezünk a házhoz, megint nekem kell kinyitnom az ajtaját. Elindulunk be a házba. Sok lépcsős panelház. Mögötte megyek az első emeletig, ott megáll. A zakója zsebéből egy bilincset vesz elő. Rákattintja a hátul összekulcsot csuklóimra. A hátizsák valamennyire rátakar. Szerencsére nem találkozunk senkivel, míg felérünk. Az ajtó előtt megáll:

- Jól van. Most pedig kinyitom a bilincset, hogy levetkőzhess, aztán szépen visszakattintom, mert ebbe a lakásba, te térden állva, meztelenül léphetsz csak be!

Így teszünk, szégyenlősen levetkőzöm, a blúzt és a szoknyát belehajtogatom a hátizsákba, amit a számmal kell tartanom. Visszakerül a bilincs, aztán letérdelek a lábtörlőre, és a hátizsákkal a számban bemászom a küszöbön. Ő is belép.

Végre becsukódik az ajtó, magunk vagyunk. A hátizsákot a folyosón kell hagynom, mert követem őt a szobába. Leül egy nagy, kényelmes, puha fotelbe. Int, hogy menjek elé.

- Terpeszben térdelj, látni akarom a pinád! Tényleg csurog belőle a nedved? Vagy csak megpróbáltál átverni?!

A szabályokat előre tisztáztuk, így tudom mit kell tennem.

- Alázatos szukája Ön előtt térdepel, hogy szenvedésével és engedelmességével elszórakoztassa Önt, Uram.
- Jól van. Ez tetszik. Lássuk mit tudsz még! Nyalogasd a cipőmet!

Ráhajolok a bőr cipőre és engedelmesen nyalogatni kezdem. Közben egyre jobban fellángol a tűz a bensőmben.

- Ez unalmas, játszunk. Én kérdeseket teszek fel, te felelsz. Mindenre őszintén, hangosan, alázatosan!
- Igenis, Uram.

Kifaggat. Mindent tudni akar rólam, mindent el kell mondanom, amit már írásban is elmondtam. Folyamatosan vörös vagyok, ami úgy tűnik szórakoztatja.

- Jól van. Alázatosnak, alázatos vagy. De vajon engedelmes-e? Most kinyitom a bilincset, állj négykézlábra.

Engedelmeskedem, mire széles terpeszbe nyitom a lábaim, már korbács van a kezében.

- Most kapsz 30 ütést a seggedre. Hangosan számolod, és mindegyiket megköszönöd! Rajta!

Soha, senki sem vert még meg, legfőképpen nem korbáccsal. Ez teljesen más érzés, mint amikor én csapkodom a seggem egy fakanállal. Lihegek, mire végzünk. Megkerül és elém tartja a kezét. Megcsókolom.

- Most harmincat kapsz a csöcseidre! Számolod, megköszönöd!

Kezeim a tarkómon összekulcsolva, széles terpeszben térdelek. A csöcseim égnek, legszívesebben könyörögnék, hogy legyen vége, de tudom, hogy nem tehetem. Csalódna. Én pedig nem akarom, hogy csalódjon.

- Nos, ma estére még egy dolgod maradt - mondja és elém lép, számhoz tartva álló farkát. Mohón bekapom. Még sosem szoptam, de mindennél jobban szeretném, ha sikerülne, kielégíteni, úgy, ahogy ő akarja. Hosszan szopat. Nagyon igyekszem, nem is marad el a jutalom, rángatózva a számba élvez.

- Nyeld le, szuka!

- Elsőre megfelel. Most pedig feküdj hason a földre, és tedd hátra a kezeid, a lábaid pedig hajlítsd hátra!

Könnyedén egy bilincset tesz a csuklóimra, majd a bokáimra, a kettőt pedig egymáshoz rögzíti. Aztán oldalra dönt és a számba egy gagballt illeszt.

- Reggel lesz lehetőséged újra átgondolni a dolgot. Aztán márcsak én dönhetek! Jó éjszakát!

Éjjel nem nagyon aludtam, a puncim lángolt, kezem-lábam zsibbadt, de csak arra tudtam gondolni, hogy holnap újra szolgálhatom őt.